index.hu

Index-ügy: Röpiratban ismertette a Fidesz az Európai Néppártnak, mi történt a kormánypárt teóriája szerint az Index.hu-val

A Politicohoz került egy olyan röpirat, amelyben a Fidesz a saját narratíváját ismerteti az Európai Néppárttal azzal kapcsolatban, mi történt az Index.hu körül.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

A Politicóhoz került egy magyarázó röpirat (information sheet), melyben a Fidesz valamiféle magyarázatot igyekszik adni európai uniós pártcsaládja, az Európai Néppárt előtt az Index.hu-val történtek kapcsán.

A Fidesz magyarázata szerint a magyar ellenzék próbálja hamisan úgy beállítani a történteket, mintha a kormány politikai beavatkozása vezetett volna az Index főszerkesztőjének leváltásához és ennek nyomán több mint 80 újságíró múlt heti felmondásához – írja a 444 a Politico nyomán.

„Ezek az események egy magáncég üzleti döntéseinek az eredményei, a magyar kormány ilyen ügyeket pedig semmilyen módon nem kíván kommentálni”

– írja a Fidesz.

A Fidesz közölte, hogy a főszerkesztő, Dull Szabolcs kirúgása pusztán azért történt, mert Dull üzleti titkot adott ki egy konkurens hírportálnak, ami miatt a főnöke bizalmát elvesztette vele szemben.

„A magáncégek szabadon működhetnek Magyarországon, a kormány nem avatkozik be a belügyeikbe. Az Index.hu esetében egy belső vita alakult ki a portál jövőbeli működéséről, ami belső menedzsmenti döntésekhez vezetett. A főszerkesztő elbocsájtása a cég belügye, a magyar kormánynak nincs köze hozzá” – magyarázza a Fidesz. . Hozzátéve, „az ellenzék a kormány elleni támadásra használja az eseményeket, de mint korábban oly sokszor, most is teljesen alaptalanul kiáltja „a demokrácia végét”.”

A Fidesz ezután közölte, hogy „a gyanúsítgatásnak és a hisztériának ez a legutóbbi hulláma kísértetiesen hasonlít a koronavírus-járvány alatti rosszindulatú álhírhadjáratukra, amikor azt terjesztették a magyar kormányról, hogy a felhatalmazási törvénnyel felfüggesztette a parlament munkáját”, miközben az a vészhelyzet alatt mindvégig ülésezett.

A Fidesz szerint az ellenzék megnyilvánulásai Index-ügyben azt mutatják, mennyire „elkeseredetten” kutatnak érvek után, hogy a magyar kormányt a jogállam ellenségének mutassák.

Kedden a nemzeti konzultáció eredményeiről sajtótájékoztatót tartó Dömötör Csaba államtitkár kapott kérdéseket a 444-től az Indexnél történtekkel kapcsolatban. Így neki is volt lehetősége az ellenzék szerepét taglalni, és egy DK és Momentum közötti belharc eredményének beállítani a portál szerkesztőségének szétrobbantását.

(via Politico, 444)

Szóljon hozzá!