Csóka-Szűcs János és Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője

Még mindig gyanúsított a gyulai facebookozó, aki kitett 1 mondatot a kórházkiürítésekről, de már az Európai Parlamentben is emlegették – a Párbeszéd törvényjavaslatot nyújtott be

Mivel a kórházkiürítésről posztoló ellenzéki Csóka-Szűcs János még mindig gyanúsított, a jogi képviseletét elvállaló Magyar Helsinki Bizottság panaszt tett az ügyészségen. A Párbeszéd Magyarország eközben törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentben a rémhírterjesztési törvény márciusban a felhatalmazási törvényben elfogadott szigorításainak eltörlésére, hogy visszaadják a szólás szabadságát.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője és társelnöke mai, csütörtöki online sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja nevében törvénymódosító javaslatot nyújtott be a rémhírterjesztésről szóló törvény szigorításának visszavonására.

A PM társelnöke azt mondta, pártja nem óhajtja tétlenül nézni, amint Magyarország önként diktatúrába masíroz.

„A Rákosi-időket idézi az, ahogyan embereket a véleményük kifejezése miatt hajnalban behurcolnak a rendőrségre azért, hogy megfélemlítsék őket és eltántorítsák őket attól, hogy a kormánnyal szemben kritikát fogalmazzanak meg. Orbán Viktor és kormánya azonnal vonja vissza ezt a törvényjavaslatot!” – követelte Szabó.

 

Szabó Tímea véleménye szerint az érintettek ellen azért indult eljárás, mert kifejezték az Orbán-kormánnyal szembeni kritikus véleményüket. A Párbeszéd társelnöke szerint

„ezek olyan események, amilyenekre utoljára az ötvenes évek Rákosi diktatúrájában került sor”.

Szabó szerint a jogszabály aggályos megfogalmazásokat tartalmaz. Nem tisztázott például az, hogy ha valaki megírja, hogy a miniszter kiürítteti a kórházakat, akkor ezzel hogyan veszélyezteti a járvány elleni védekezést. Szabó aggályosnak tartja, hogy a járvány idején történő rémhírterjesztés esetén 1-től 5 évig terjedő börtön szabható ki.

A politikus szerint a jogszabály csak az állampolgárok megfélemlítését szolgálja és azt, hogy Orbán Viktorral kapcsolatban kritikát ne lehessen megfogalmazni.

A Párbeszéd jelezte: pártja ingyenes jogi segítséget ajánl fel minden „üldözöttnek”, hogy a jövőben is ki merjék fejezni véleményüket, mert a véleménynyilvánítás alapvető emberi alapjog.

Sokak ellen folyik eljárás, két ügy vált híressé

Mint arról beszámoltunk, az elmúlt napokban több állampolgár ellen is büntetőeljárást indított a rendőrség a parlament kormánypárti szárnya által márciusban elfogadott felhatalmazási törvény (más néven koronavírus törvény) rémhírterjesztésre vonatkozó szakasza alapján.

Az érintetteknél a hajnali órákban tartott házkutatást a rendőrség.

Az ORFK szerda éjszakai közleménye szerint összesen eddig 87 eljárást indított rémhírterjesztés és 27-et közveszéllyel fenyegetés miatt a koronavírussal összefüggésben. Ezek közül jelenleg is folyamatban van 38 eljárás míg 6 ügy már ügyészi szakaszban tart. A nyomozások során a rendőrök összesen 16 gyanúsítottat hallgattak ki.

Az egyik ügyben (Szerencsen) az ügyészség már kimondta, hogy a rendőrség hibázott, a másik országosan ismertté vált esetben (Gyulán) az eljárás az ORFK félreértelmezhető tegnapi tájékoztatásával ellentétben egyelőre folyamatban van, amit a Békés Megyei Főügyészség helyettes szóvivője is megerősített a Media1-nek csütörtök délelőtt, illetve megígérte, hogy ha változás következne be, arról tájékoztatást ad. Ilyen fejleménye egyelőre nem történt.

A mai kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől az Index megkérdezte, hogy mi a kormány véleménye a rémhírterjesztés gyanújával bevitt emberekről. Gulyás valótlanul azt állította, hogy a két ismert esetben az ügyészség nem minősítette bűncselekménynek, amit kiírtak. (A valóságban ez még csak az egyik esetben történt meg.)

A miniszter hozzátette, „egy jogállamban ilyen előfordul”, és ha egy hatóság hibázik, akkor kártérítési felelőssége van.

Már az Európai Parlamentben is téma volt, hogyan némítanák el Magyarországon a facebookozókat

Az Európai Parlament mai, csütörtöki ülésén is téma volt Csóka-Szűcs János gyulai ellenzéki állampolgár rendőrségi előállítása, adathordozóinak lefoglalása és a lakásában történt házkutatás – tudósít a Mérce.

„Letartóztattak valakit azért, mert közzétette, hogy hány ágyat ürítettek ki egy kórházban, és a magyar kormány még mindig arról beszél, hogy nincs itt semmi látnivaló, és politikailag motiváltan támadják őket. Pedig itt arról van szó, hogy mindenkit támadnak, aki más, mást gondol, mint ők” – mondta Terry Reintke német Zöldpárti EP-képviselő csütörtökön a Magyarországról tartott vitában, derül ki a Mérce beszámolójából.

Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke is egyértelművé tette, ismeri a Csóka-Szűcs-ügyet. A hazánkról szóló vita végén megjegyezte, jól informált „a magyarországi fejleményekről, az elmúlt napokban történt két, rémhírterjesztés miatt kihallgatott állampolgár ügyével is tisztában van.”

facebook

Segít a Magyar Helsinki Bizottság

A Narancs.hu eközben azt írja, hogy Magyar Helsinki Bizottság eközben elvállalta a gyanúsított képviseletét az eljárásban. Pénteken szolidaritásból Gyulára megy az ellenzék több tagja, Hadházy Ákos, Szél Bernadett, Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András.

A gyanúsított jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság egyébként panaszt nyújtott be a Gyulai Járási Ügyészségen a gyanúsítás ellen.

Mint hangsúlyozták, erre azért van szükség, mert úgy beszélnek róla, mintha az eljárást már megszüntették volna, de ez valójában még nem történt meg, vagyis jelenleg is gyanúsítottként tartják nyilván a kórházi ágyak számáról 1 mondatos Facebook-bejegyzést közzétevő állítólagos rémhírterjesztőt, aki valójában csak a kórházkiürítések elleni demonstrációra hívta az állampolgárokat.

Frissítés 2020.05.15-én

Most lett vége az eljárásnak!

A Békés Megyei Főügyészség mb. főügyészhelyettese május 15-én, pénteken (2 nappal a szerdai házkutatás és a gyanúsítás után) a Media1-nek bejelentette, hogy a mai nappal megszüntették eljárást a „terhelt” ellen, vagyis immáron Csóka-Szűcs János nem gyanúsított.

További hírek találhatók a Media1-en!

Borító: Csóka-Szűcs János gyanúsított (jobbra) és Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője (balra) korábban.  fotó: Facebook

Szóljon hozzá!