Figyelő

Egy kutató megrágalmazása miatt jogerősen is a Figyelő ellen ítélt a bíróság, de potom összegre vitték le a kártérítési összeget

Az akadémiai feketelistát publikáló, illetve Bene Márton kutatóról jó hírnevet sértő valótlanságokat közlő Figyelővel kapcsolatban született jogerős ítéletben foglalt 200 ezer forintnyi kártérítési összeg a Magyar Helsinki Bizottság szerint aligha lesz elriasztó hatással, hogy még egyszer ilyesmiket ne közöljön a közpénz-finanszírozott kormánysajtó. Ráadásul még a megvádolt kutatónak kell befizetnie 56 ezer forint illetéket.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

Jogerős ítéletben marasztalta el a Figyelőt a Fővárosi Ítélőtábla, mely kimondta, hogy a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) / Mediaworks tartozó kormánypárti hetilap valótlanságokat állított Bene Márton kutatóról, és ezzel nem vagyoni kárt okozott a Magyar Helsinki Bizottság ügyfelének. A jogerős döntés azonban mindössze 200 ezer forintra, a korábban első fokon megítélt kártérítés összegére negyedére szállította le az összeget, ami a Magyar Helsinki Bizottság közleménye szerint a hazugságok miatt rendszeresen pert vesztő, közpénzzel kitömött orgánumokra aligha hat visszatartó erővel.

Ráadásul a bíróság ítélete kötelezte a kutatót összesen 56 ezer forint illeték megfizetésére, ami azt jelenti, hogy ha ügyvédi díjat is kellett volna fizetnie a jogi képviseletért (és nem segíti térítésmentesen a civil jogvédő szervezet),

akkor még neki kellett volna a végén fizetnie két év után azért, mert hazudtak róla és ezért perelt.

Az ügy előzménye, hogy a Figyelő 2018 nyarán közzétett egy akadémiai feketelistát „Bevándorlás, homoszexuálisok jogai és gendertudomány – ezek foglalkoztatják leginkább az MTA munkatársait” címmel, amelyben Bene Márton kutatóról valótlan és a jóhírnevet sértő állításokat közölt.

Ezekkel a manipulatív közlésekkel próbálta lejáratni a kutatót a Figyelő

A Figyelőnek nem kutatási iránya vagy „liberális elfogultsága” miatt volt vele gondja, hanem azért került fel az éppen akkor aktuális feketelistára, mert az újság szerint tudományos eredményeiről keveset publikál. A hetilapcikk tényként rögzítette, hogy a politikatudós legutóbbi tanulmánya 2016-ból származott, úgy állítva be a kutatót, mint aki adófizetői pénzből élve közel két éve semmit sem csinált.

Magyar Krónika (balra) egy újságosnál. Fotó: Ladányi András, Media1
Figyelő egy újságosnál korábban. Fotó: Ladányi András, Media1 (archív)

Ehhez képest 2017-ben 8, 2018 júniusig pedig 4 publikációja is szerepelt a nyilvános akadémiai publikációs adatbázisban (MTMT), amelyet állítólag a Figyelő újságírója áttanulmányozott. Ráadásul az összesen 12 tanulmányból 6 nemzetközi folyóiratban jelent meg, egyik korábbi írásáért 2017-ben elnyerte az MTA TK legjobb publikációjáért járó díjat. Az MTA TK Politikatudományi Intézet egyenesen úgy fogalmazott vele kapcsolatban, hogy a Figyelő által kipécézett kutatók között van az intézet nemzetközi publikációkban legsikeresebb kutatója is.

A tudós Facebookon jelezte a valótlanságra alapított manipulációt, és másnap aztán a rá vonatkozó rész eltűnt a lap portáljáról. De akkor már több honlap átvette a hamis, rágalmazó, őt kutatói méltóságában sértő „értesülést”. Bene Márton ezek miatt a Magyar Helsinki Bizottság közreműködését kérve azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg, a Figyelő valótlan állításával megsértette a jóhírnévhez fűződő jogát, és kötelezze a Figyelő kiadóját 800.000 forintos sérelemdíj megfizetésére és a portál címoldalán történő elégtételadásra.

Az elsőfokú bíróság még elfogadta a tudós által kért sérelemdíj mértékét

Tavaly elsőfokon a tudós keresetének teljesen helyt adott a Fővárosi Törvényszék. A minap kézbesített jogerős ítélet azonban ezt részben megváltoztatta, és ekkor szállította la és a sérelemdíjat 800 ezerről a negyedére, 200 ezer forintra. Ekkor kötelezték továbbá a kutatót összesen 56 ezer forint illeték megfizetésére.

A Magyar Helsinki Bizottság ennek kapcsán úgy véli:

„annak természetesen örülni lehet, hogy a hazugságot jogsértőnek ítélte meg a bíróság, és nyilvános elégtételre és sérelemdíj megfizetésére is kötelezte a Figyelő kiadóját. De a pohár mégis félig üres. Ugyanis a kétszázezer forintos sérelemdíj álláspontunk szerint nem alkalmas sem arra, hogy kompenzálja a jóhírnév megsértését, sem arra, hogy visszatartsa hasonló jogsértéstől a sajtóorgánumot.”

Azt a jogerős ítélet is kimondta, hogy az elsőfokú bíróság a jogsértés súlyát okszerűen mérlegelte, az a perbeli esetben jelentős volt, a jogsértés nagy nyilvánosság előtt valósult meg, a valótlan és sértő tartalmú tényállításokat elsőként a Figyelő jelentette meg, és hogy ezek miatt Bene Márton szakmai környezetében, az ismerősei, a diákok körében negatív színben tűnhet fel, magyarázkodásra kényszerülhet, ami nem vagyoni károsodást okozott neki.

Ugyanakkor a sértő állítás 12 órán belüli eltávolítása mellett azt értékelte a bíróság a jogsértés súlyát – és ezért a sérelemdíjat a negyedére – csökkentő körülménynek, hogy megjelentek a cikkben foglaltakat cáfoló írások is, és az MTA PTI tiltakozó nyilatkozatot is kiadott a kutató védelmében. A bíróság tehát a jogsértő hetilap érdekében, az általa fizetendő kártérítést csökkentő tényezőként vette figyelembe azoknak a reakcióját, akik a nyilvánvaló hazugságon felháborodva a védelmükbe vették Bene Mártont, és megírták a valóságot. A Magyar Helsinki Bizottság szerint ez teljességgel érthetetlen, mert ez olyan, mintha a súlyos testi sértést elkövető elítélt esetén enyhítő körülményként értékelnénk, hogy a megvert áldozatot egy orvos meggyógyította, vagy éppen a barátja megvigasztalta a kórházban.

„A Magyar Helsinki Bizottság meggyőződése, hogy a 2020-as értékviszonyok mellett ilyen mértékű sérelemdíjakkal semmilyen visszatartó erőt nem lehet gyakorolni az egyébként közpénzből kitömött és a hazugságok miatt rendszeresen pert vesztő orgánumokra, akkor különösen nem, ha egy ilyen per is közel két évig tart”.

További hírek olvashatók a Media1-en!

Borító: Figyelő-címlapok

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

Elsötétül több hazai tévécsatorna

A ViacomCBS tévécsatornái pontosan 8 perc 46 másodpercig sötéten tartják ma este a képernyőket, hogy így tiltakozzanak az Egyesült Államokban történt szörnyű gyilkosság miatt. A médiavállalat honlapja is sötétbe borult.

A TV2 Média Csoport Róna utcai székháza Budapesten

A TV2 Csoport ajánlatot tett a szlovén Planet TV felvásárlására

Heteken belül eldőlhet, multinacionális magyar vállalat lesz-e a Mészáros Lőrinc-közeli TV2 Média Csoportból, vagy a másik ajánlattevő jut-e hozzá a tőkepótlásra szoruló, de országos elérésű szlovén Planet TV-hez. Pavel Stanchev, a TV2 Média Csoport vezérigazgatója egyébként évekkel korábban igazgató volt a megvásárolni kívánt vállalatnál.

Székesfehérvári Vörösmarty Rádió

A Karas Monika vezette Médiatanács bizonytalan időre megint lekapcsoltatja Székesfehérvár Fidesz-barát rádióját, a Vörösmarty Rádiót

Pár nap múlva újra rádiója nélkül marad a fideszes vezetésű Székesfehérvár, hatósági döntés miatt lekapcsolják ugyanis a Vörösmarty Rádió adását és kezdetét veszi egy bizonytalan ideig tartó adásszünet az FM 99,2 MHz-en. A helyi rádiósok, akikkel idén ez már harmadjára történik meg, kétségbe vannak esve. A fideszes szavazatokkal létrejött Médiatanács egy kormánypárti rádiót némít el.