számok, kód

A TV2 véletlenül megmutatott egy működő titkos kódot 1,2 millió tévénéző számára

Okozott némi kellemetlenséget a csatorna, illetve az IKO Műsorgyártó pár biatorbágyi számára, amikor egy időre sokak számára megismerhetővé tette egy helyi lakópark társasházának bejárati ajtajának kódját.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

Figyelmetlenek voltak a TV2-n a múlt héten pénteken bemutatott Egyszer volt Budán Bödör Gáspár (Bödörék) című sorozat premier részének alkotói, és így véletlenül ország-világ megismerhette a tévésorozat forgatási helyszíneként szolgáló biatorbágyi Tópark Lakópark egyik társasházának titkos kapucsengő-kódját – derül ki az első hallásra szórakoztató, az érintett lakók számára azonban inkább kellemetlenségeket okozó történet az Index „Bödörék nem csak a tévénézőkkel toltak ki” című, némi műsorkritikával is megspékelt írásából.

Arról van szó, hogy az egyik jelenetben Bödörék a lakópark ajtajában állnak, majd kaputelefonon kapnak egy nyitókódot, és azután beütik, bemennek az épületbe. A néző pedig megismerhette a bejárati ajtó nyitókódját.

Mint kiderült, valós, úgynevezett postáskód került adásba, azt láthatták a figyelmesebb nézők.

Ez azért kellemetlen, mert mint arról a Media1 is beszámolt, a Bödörék a múlt hét legnézettebb tévéműsora volt Magyarországon, amit a Nielsen Közönségmérés szerint a teljes (a 4 éveseket is magába foglaló) lakosságból 1.223.128-an láttak*, és az éppen televíziónézők 26,8 százaléka ismerhette meg a működő kódot, nem beszélve azokról, akik az interneten nézték meg azóta. A forgatási helyszín pedig pontosan ismert a publikum számára.

A TV2 Egyszer volt Budán Bödör Gáspár című sorozatában Bödörék elindulnak Budapestre
A TV2 Egyszer volt Budán Bödör Gáspár című sorozatában Bödörék elindulnak Budapestre (illetve ezek szerint valójában Biatorbágyra, a lakóparkba)

Szakemberek segítsége kell a kódcseréhez

Az Index hozzájutott egy levélhez, amit közzé is tett, és amiből az látszik, hogy a lakópark üzemeltetői leírják, hogy több lakástulajdonos is hozzájuk fordult, mert a kóddal még a sugárzás után be is lehetett menni az épületbe, ezért kezdeményezték, hogy változtassák meg a kódot. A levél szerint az üzemeltetés csak a kaputelefont szállító cégtől tudta megrendelni a kódcserét, a lakóknak pedig egyedi kódokat készítettek, de a régi kód törlésére még várniuk kell, mire a kaputelefonos cég szakembere műszakilag ezt megoldja. A jó hír az a lakók szempontjából, hogy állítólag a kódcserét még a héten végrehajtják, így az éber lakástulajdonosok figyelmességének köszönhetően végül megelőzhetik, hogy illetéktelenek jussanak be a házba.

Az üzemeltetés levele a lakópark lakástulajdonosainak
Az üzemeltetés levele a lakópark lakástulajdonosainak. Forrás: Index

Az Index azt tanácsolta ezek után a tévéseknek, hogy legközelebb ne valós kódokat tegyenek ki a képernyőre. (A következő rész egyébként a csatorna tájékoztatása szerint csak később, várhatóan ősszel kerül képernyőre.)

* A kereskedelmileg kiemelt, a 18 és 49 év közötti lakosságban ennél kevesebb, 485.680 nézőt és 28,6 százalékos közönségarányt mért a Nielsen Közönségmérés a sorozatnak, de mivel a potenciális betörők lehetnek ennél idősebb vagy fiatalabb korosztályból is, a teljes lakossággal kapcsolatos nézettségi adat az ügy szempontjából érdekesebb.

További hírek és cikkek találhatók a Media1-en.

Borító: a kép illusztráció, nem a sorozatból származik. Fotó: Black ice / Pexels

Szóljon hozzá!

A BBC History magazin legutóbbi kiadása

A BBC History magyar kiadását sem kíméli a koronavírus

Jóval kisebb terjedelemben és kevesebb illusztrációval jelent meg az ismeretterjesztő történelmi magazin magyar kiadása, mert a koronavírus gazdasági következményeként takarékoskodásra kényszerül a kiadó. A magyar szerzőknek ezúttal nem fizetnek honoráriumot.

Vujity Tvrtko, az ATV Túl minden határon - Trianon c. műsorának műsorvezetője

Trianon-estét tart az ATV

Először Vujity Tvrtko Túl minden határon – TRIANON című dokumentumfilmjét adják le, majd stúdióbeszélgetést sugároznak a 100 éves évfordulón csütörtökön.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!