Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnöke

Megkérdeztük az NMHH-t, miért titkolja, hogy a bíróság kimondta: jogsértően marasztalta el az ATV Híradót

Semmit nem kommunikált honlapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság azzal kapcsolatban, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint jogalap nélkül marasztalta el egy ügyben a Médiatanács az ATV-t még 2012-ben. Furcsa választ adott a hatóság, hogyan lehetséges, hogy amikor valakit elmarasztal, azt bejelenti a publikumnak, amikor azonban kiderül, hogy a hatóság jogsértő határozatot hozott, azzal kapcsolatban már nem ad tájékoztatást.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

A Media1 április 29-én számolt be arról az Emberi Jogok Európai Bírósága által egy nappal korábban Strasbourgban megszületett ítéletről, mely kimondta, hogy jogsértően járt el a Magyar Állam, amikor a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa közel 8 évvel ezelőtt elmarasztalta az ATV-t és később a hazai bíróságok az NMHH Médiatanács pártját fogták.

A nemzetközi emberi jogi bíróság ítélete teljes mértékben az ATV-nek adott igazat, és megállapította, hogy a televíziós csatorna és a Magyar Állam közötti jogvitában megsérültek az ATV az emberi jogok európai egyezményében biztosított jogai.

atv

Az Emberi Jogok Európai Bíróság megállapította, hogy a Médiatanács (majd később a bíróság) nem megfelelően járt el, amikor megbüntette az ATV-t, amiért a csatorna 2012. november 29-én sugárzott híradójában az egyik riportban az alábbi kijelentés hangzott el a Jobbik és Gyöngyösi Márton egyik ügye kapcsán:

„Minden eddiginél jelentősebb összefogás készülődik vasárnap a parlamenti szélsőjobboldal megkülönböztető kijelentései ellen.”

Mivel az ATV közel 8 évvel ezelőtti – ezek szerint jogellenesen történt – elmarasztalását a Médiatanács annak idején kommunikálta a sajtóban és honlapján is, valamint számos hír is született ebből annak idején, a Media1 kíváncsi volt, beszámol-e súlyos hibájáról az NMHH, közzéteszi-e legalább röviden, hogy hibás volt a határozata. (A strasbourgi ítélet a Media1 weboldalán teljes egészében elérhető.

Se egy elnézéskérés vagy egy tényközlés?

A Media1 azonban hiába kereste a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács honlapján, hogy a Médiatanácsot is érintő ATV-s ítéletről beszámoltak volna, illetve elnézést kértek volna a tévétársaságtól. Meg is örökítettük az NMHH hírkínálatát, lásd az alábbi képernyőképen. (További érdekesség, hogy egyébként egy hét alatt sem sikerült kijavítani egy hibás közleményt, nevezetesen azt, hogy egy másik ügyben azt írják, hogy A hét című műsor vendége volt az ATV-n Niedermüller Péter, pedig ilyen műsora a csatornának nincs is, ilyen néven a Magyar Televíziónak volt műsora régen.)

Az NMHH weboldalának hírei 2020.05.07-én
Az NMHH weboldalának hírei 2020.05.07-én

Folyamatosan figyeltük az e-mail fiókjainkat is, hátha érkezik olyan sajtóközlemény, amelynek legalább utolsó bekezdésébe rejtve az NMHH/Médiatanács elnézést kér a megbírságolt az ATV-től (mely 8 éven át volt kénytelen ügyvédekkel védeni az igazát, a végén már Strasbourgban is), vagy ha már elnézést nem is kérnek, legalább a hatóság diszkréten leírja, hogy hibás volt a döntés.

Miután azonban ilyen közlemény e-mailben sem érkezett, több nap elteltével, még május 1-jén a Media1 kérdést intézett az NMHH kommunikációs igazgatóságához, hogyan lehetséges az, hogy csak azt kommunikálják, amikor valakit elmarasztalnak, amikor azonban ítélet mondja ki, hogy valójában nem a jogsértéssel megvádolt médiaszolgáltató hibázott, hanem a médiahatóság és a Magyar Állam, akkor azt az NMHH eltitkolja a publikum elől. Íme a május 6-án megérkező egyetlen mondatos válasz:

„Az Emberi Jogok Európai Bírósága döntéseinek hivatalos közzététele nem a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság feladat- és hatásköre, hanem az erre jogszabály alapján felhatalmazással rendelkező szerv(ek)é.”

Erre azután még visszaírtunk, hogy ez azért etikailag akkor is érdekes, hiszen az NMHH honlapján az megtalálható, hogy valakit elmarasztalt, de ennek ellenkezője nem. Válasz erre a felvetésre azonban NMHH-tól nem érkezett, és az egyébként mindenféle híreket is közlő weboldalukon azóta sem számoltak be az ügyről.

Frissítés 05.08. 10:55

Azóta az is kiderült, hogy az NMHH pár évvel ezelőtt, 2016-ban még közzétette weblapján az Emberi Jogok Európai Bíróságának szólásszabadságra vonatkozó ítéleteit. Ez IDE kattintva található meg. Meg is kérdezzük a hatóságot egy újabb levélben, mi az oka, hogy pár éve még közzétettek egy ilyet, most viszont már nem. Ha majd reagálnak, itt beszámolunk róla.

(Ha érdeklik a további részletek, az áprilisban született, szólásszabadságra vonatkozó strasbourgi ítéletről, illetve az ügy előzményeiről ITT olvasható el korábbi részletes cikkünk.)

Nem csak a Médiatanács szempontjából kínos strasbourgi ítéletet nem ismerhettük meg

Ha már az NMHH-ról esik szó, nem árt említést tenni arról, hogy a Médiatanács üléseiről kiadott heti összefoglalóiban ugyan a hatóság azt szokta feltüntetni, hogy a Médiatanács üléseinek jegyzőkönyveit hamarosan, hitelesítés után közzéteszi, azonban a Médiatanács weboldalán jelenleg például április 7. óta egyetlen jegyzőkönyv sincs ott, és azt is csak most tették fel. Azaz akit érdekel az NMHH Médiatanács munkája, akár szakmai érdeklődőként, akár a média munkatársaként, akkor a döntésekről csak olyan jelentős időbeli késlekedéssel informálódhatnak, hogy mire a jegyzőkönyvek felkerülnek, addigra az ügyek sokszor már kevésbé érdekesek, elavulnak. Ezzel az NMHH Médiatanács a média ellenőrző munkáját akadályozza, és lehetőséget ad önmaga számára a kínosabb döntések eltitkolására, hiszen a sajtónak kiadott összefoglalókból számos alkalommal kihagynak fontos döntéseket (mint ahogyan nemrégiben is történt), és amelyekre eddig a jegyzőkönyvekből derült fény.

Budai László, Hankiss Ágnes, Szadai Károly és Meszleny László, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának újonnan megválasztott tagjai (b-j) leteszik esküjüket az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. december 10-én.
Budai László, Hankiss Ágnes, Szadai Károly és Meszleny László, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának újonnan megválasztott tagjai (b-j) leteszik esküjüket az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. december 10-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor (Media1-archív)

Az NMHH kommunikációs igazgatóságán erre az újabb fajta, a média munkáját súlyosan akadályozó húzásra is rákérdeztünk. Az a válasz érkezett erre, hogy a Médiatanács üléséről készült jegyzőkönyv elkészítésének, közzétételének szabályai szerint „4.14. A jegyzőkönyvet az ülést követő nyolc munkanapon belül kell elkészíteni, valamint az elkészítésétől számított tíz munkanapon belül kell aláírni. A jegyzőkönyvet az aláírást követő három munkanapon belül kell eljuttatni a Médiatanács tagjaihoz, akik a kézhezvételt követő öt napon belül a jegyzőkönyvvel kapcsolatban kifogást tehetnek. A kifogások és a jegyzőkönyv jóváhagyása tárgyában a Médiatanács dönt.”

A hatóság azt tette hozzá, hogy (ennek az egyébként saját maga által) meghatározott ügyrendi szabálynak megfelelően intézi a jegyzőkönyvvel kapcsolatos feladatokat. Azzal védekeztek egyébként az amúgy fontos szakmai információk elzárásának okaként, hogy a Médiatanács döntéseiről a döntésben érintett szolgáltatók vagy ügyfelek közvetlen értesítést kapnak. Ez azonban mellébeszélős válasz, mert a sajtó ettől még nem értesül az egyébként a nemzeti közvagyont (a rádiós frekvenciákat érintő) döntésekről, csak azokról, amelyeket az NMHH a sajtóanyagban megemlít.

Az NMHH transzparenciájának csökkenésével az állampolgárok még az eddiginél is kevésbé láthatnak bele az adóforintjaikból fenntartott, Karas Monika vezette intézmény működésébe, ami növeli az NMHH-val kapcsolatos korrupciós kockázatokat, illetve lehetőséget ad különböző visszaélésekre.

További hírek & cikkek találhatók a Media1 hírportálon, ahol olvashatnak arról is, hogy az NMHH 16 milliárd forint + áfa összegért épít új épületszárnyat az egyik budapesti ingatlanjához. Az építkezés heteken belül indul.

Borító: Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnöke

Szóljon hozzá!

A BBC History magazin legutóbbi kiadása

A BBC History magyar kiadását sem kíméli a koronavírus

Jóval kisebb terjedelemben és kevesebb illusztrációval jelent meg az ismeretterjesztő történelmi magazin magyar kiadása, mert a koronavírus gazdasági következményeként takarékoskodásra kényszerül a kiadó. A magyar szerzőknek ezúttal nem fizetnek honoráriumot.

Vujity Tvrtko, az ATV Túl minden határon - Trianon c. műsorának műsorvezetője

Trianon-estét tart az ATV

Először Vujity Tvrtko Túl minden határon – TRIANON című dokumentumfilmjét adják le, majd stúdióbeszélgetést sugároznak a 100 éves évfordulón csütörtökön.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!