börtön

Kelen Károly: Rémcsapda

A bezárt Népszabadság szerkesztőjének egy új jogszabály tervezetéről a diktátorságot visszautasító Washington elnök jutott eszébe.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

„Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája.”
(Joseph Heller: A 22-es csapdája)

„Aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Ez az új bekezdés kerül majd a büntetőtörvénykönyvbe, ennek alkalmazásától tartanak, emiatt fújnak riadót a sajtó emberei manapság. De hát miért? Ne büntessék-e nehéz helyzetükben a polgárok azokat, akik veszélyeztetik a tisztánlátásukat, akik szándékolt vagy meggondolatlan rémhírterjesztéssel akadályozzák, hogy minél hatásosabban védekezhessen az ország a koronavírus támadásával szemben? Nem jogos-e a büntetése annak, aki félrevezeti a krízist átélő embereket?

Milyen pontosak ezek a kérdések! Mennyire szép az idill, amiben élünk, és amit elsősorban rémhírek zavarhatnak meg, tehetnek valódi vészhelyzetté, nem igaz? Becsüljétek meg, polgártársak, hogy van, aki vigyáz rátok! Aki gyűjti, elemzi a tényeket, és mindig a helyes következtetést levonva, harcba visz titeket a gonosz természeti jelenség ellen.

Ó, jaj, csak azt nem tudom, honnan szerzi majd az információit, ha nem szólhatok a tévedés kockázatával arról, amit tapasztalok. S honnan tudhatom majd, hogy amit közzé teszek, nem ítéltetik majd súlyos törvényszegésnek? Ha saját legjobb ismereteim szerint igazat írok, nem gondolja-e majd rólam a rajtakapó-feljelentő szomszéd, rendőr, katona, állami tisztviselő, a kormány embere, hogy aláásni akarom a csodálatos építményt, amelyet a fővezér akciócsoportok létrehozásával a vírus behatolását megakadályozandó emelt?

Igaz, maga a miniszterelnök mutatott jó példát. Nyíltan elmondta, hogy tudós emberek becsléseket adtak arról, hányan lehetnek ténylegesen a koronavírussal fertőzöttek kies hazánkban. Azt is bátran a nép szemébe vágta, hogy ezek a becslések még nem eléggé pontosak ahhoz, hogy nyilvánosságra hozhassa őket. Hogy az istenadta nép is megtudhassa a számokat. Ahogy látom, egyúttal meg is tiltotta, hogy a becsléssel megállapított adatok napvilágra kerüljenek. Azóta sem meri senki sem kimondani őket. Majd ha ő úgy látja egyszer, hogy most már pontos becslés készült. Amikor már nem okoz pánikot.

Ó, kapitány, kapitányom!

Értitek, honfitársaim? E magának nyilván joggal teljhatalmat követelő férfiú tudja egyedül, minek mikor szabad a nép elé kerülnie! Vegyük vállunkra őt, és adjuk meg neki a lehetőséget, hogy azt hallgasson el, amit csak akar, és kipróbált bölcsességével a mi érdekünkben megtilthassa, hogy képzelt tudásunkkal mások nyugalmát megzavarjuk! Nehogy már szabadon gondolkodhassunk! Mire vezet az ilyen szörnyű átok idején?!

Hát nem igaza volt Kopernikusznak, hogy csak halála közeledtét érezve adta nyomdába tanait?!, Hogyan is hirdethette volna élete virágjában egyházmegyei kanonokként azt, hogy minden egészen másként működik, mint ahogy a mindentudó anyaszentegyház állítja?! Haláláig elkerülte a tiszteletre méltó Szent Inkvizíció eljárását. Nem sejthette, hogy a mindig serény papság ötven évig nem kap észbe, aztán meg csupán százötven évig teszi indexre a könyvet, hogy így tiltsa az Isten ellen lázadó gondolatok terjedését.

A mai rémtanok terjesztői nem számíthatnak majd az inkvizítorok késlekedésre. A nem tudni hol húzódó frontra küldött katonák kapva kapnak majd a végre kézzel fogható feladaton. A feljelentők pillanatok alatt összeverbuválódó gyorshadteste alig várja majd, hogy lecsaphasson.

Boldog idők, csak a kézből etetett sajtó marad talpon. Végre megvalósul a deáki eszme, hogy a sajtótörvény egyetlen pontból álljon: „Nem szabad hazudni”. (Milyen kár, hogy a haza bölcse sosem mondott ilyet!)

De miért foglalkozunk ilyen kicsiségekkel, hogy demokrácia, emberi jogok, összefogás, polgári szabadság, szólásszabadság? Éljük túl! – ez most a parancs. Azt pedig csakis az egy kézbe összpontosuló, korlátlan hatalom teheti lehetővé.

Ne törődjünk olyan nevetséges történelmi példákkal, hogy 1789 februárjában nagyon sokan kizárólag csak azért fogadták el az Amerikai Egyesült Államok szövetségi alkotmányát, mert tudták, hogy a köztársasági elnök George Washington lesz, aki egészen biztosan nem fog visszaélni a reá ruházott hatalommal. És kiderült, nagyon igazuk volt.

Hahner Péter történész így írja le az esetet, amikor az első elnök teljhatalomhoz juthatott volna válsághelyzetben:

„Egy kivételes történelmi pillanatban Washington ugyanolyan társadalmi támogatottsággal teremthette volna meg az egyeduralmat, mint francia kortársa, Napóleon. A katonai összeomlás, pénzügyi válság és társadalmi anarchia fenyegetése idején sok katonatiszt, bankár és politikus kínálta fel neki, hogy a haza megmentése érdekében hozzon létre ideiglenes diktatúrát vagy éppen monarchiát, ő azonban felháborodva elutasította ajánlataikat. Az Egyesült Államok történetének első és egyben utolsó puccskísérletét személyes fellépésével akadályozta meg. 1783. március 15-én a lázadásra kész tisztek newburgh-i gyűlésén felolvasta a kongresszus egyik levelét, amelyhez ezt fűzte hozzá: »Uraim, bizonyára megengedik nekem, hogy föltegyem a szemüvegemet, hiszen nem csak megőszültem, de csaknem meg is vakultam hazám szolgálatában.« Ezzel az emberi gyengeségére utaló megjegyzéssel annyira meghatotta lázadásra készülő tisztjeit, hogy azok határozat nélkül, könnyes szemmel távoztak. Az amerikai történelmi hagyományok közé Washington jóvoltából nem kerülhetett be a haza érdekeire hivatkozó, diktatórikus hatalom.”

Ne törődjünk ezzel a világtörténelmi jelentőségű példával sem:

„Washington nem volt hajlandó harmadszor is indulni az elnökválasztáson. Attól tartott, hogy ha elnökként éri a halál, és az alelnök választás nélkül lép a helyére, akkor hagyománnyá válik az élethossziglani elnöki hivatal és a választás kiiktatása. Úgy vélekedett, hogy egy köztársaságban a népnek kell megválasztania a végrehajtó hatalom vezetőjét. Az általa alapított hagyományt, vagyis azt, hogy mindenki csak két választáson indulhat (amelytől csak a második világháború idején tértek el), végül a XXII. alkotmánykiegészítés emelte törvényerőre 1951-ben.”

Washington
Washington

– Majd meglátjuk! – mondják, akik szerint nem eszik olyan forrón a kását. Legyen igazuk, bízzunk benne, hogy a demokrata gondolkodás hirtelen felülkerekedik a kormány tagjaiban és a rendet felügyelő operatív törzs amúgy is demokratikus folyamatokhoz szokott rendőr- és katonatisztjeiben.

Addig mi körülnézünk a régmúltban. A következő napokban megvizsgáljuk, nagyra hivatott nemzetünk hány, máig tisztelt alkotója látta belülről a börtönt, mert a kor azóta elfeledett hatalmasai szerint nem megfelelő nézeteket terjesztett.

Kelen Károly, a bezárt Népszabadság volt szerkesztője Ki a sötétségből című sorozatának korábbi részei a Media1-en érhetők el.

Borító: 123rf

Szóljon hozzá!