Erőszak az MTVA székházban.

Jogerősen is pert bukott az MTVA a kihajított országgyűlési képviselőkkel szemben

A korábbi első fokú ítélet után a Fővárosi Törvényszék is elmarasztalta MTVA-t, amiért országgyűlési képviselői jogaikkal élni próbáló képviselőket erőszakkal eltávolított az épületéből.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

Pert nyert a Demokratikus Koalíció a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) ellen, a Fővárosi Törvényszék ugyanis csütörtökön helyben hagyta a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, mely szerint az országgyűlési képviselők 2018. december 16-án és 17-én teljesen jogszerűen tartózkodtak az állami médiavállalat székházában. Az ítéletről a DK közleményben tájékoztatta a sajtót.

A jogerős ítélet kimondja, hogy az érintett személyek országgyűlési képviselői jogaikkal éltek, így az óbudai jegyző birtokháborítási határozata érvénytelen és így semmis.

A birtokháborítási határozat ellen a DK négy országgyűlési képviselője, Gréczy Zsolt, Oláh Lajos, Vadai Ágnes és Varju László, valamint hozzájuk csatlakozva az MSZP-s Kunhalmi Ágnes indított pert.

Kidobófiúkkal dobatták ki az országgyűlési képviselőket

Az ügy előzménye, hogy több ellenzéki országgyűlési képviselő, Hadházy Ákos, Kunhalmi Ágnes, Varju László, Vadai Ágnes képviselői igazolványuk felmutatásával, az MTVA gyakori hírhamisításai miatt bementek az MTVA épületébe. A képviselők az épületben beszélni szerettek volna az MTVA vezetőségével, de a politikusokat az MTVA egy idő után erőszakkal igyekezett eltávolítani az épületből, valamint Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója (aki korábbi jogerős bírósági ítélet szerint jogszerűen nevezhető hírhamisítónak) birtokvédelmi eljárást kezdeményezett Kiss Anitánál, Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának jegyzőjénél.

Az érintett képviselők jogászai a per során egyebek mellett azzal is érveltek, hogy a jegyző nem jogszerűen járt el. A bíróság szerint az MTVA nem tudta bizonyítani, hogy az ellenzéki politikusok akadályozták volna a médiavállalat működését, a képviselőknek pedig törvény adta joguk a közintézmény ellenőrzése érdekében az épületben tartózkodniuk.

A DK örömmel fogadta a bíróság döntését.

Azt írták, bíznak benne, hogy „igazságos döntés fog születni Varju László ügyében is, akit igaztalanul vádolnak azzal, hogy erőszakosan lépett fel a biztonsági őrök ellen, miközben éppen hogy őt bántalmazták. Mi, európai magyarok kiállunk az igazság és a jog mellett, és mindent megteszünk, hogy ezek az orbáni Magyarországon is érvényesüljenek” – fogalmazott az ellenzéki párt sajtóközleménye.

Frissítés

Nem hajlandó beszámolni az MTVA által jogerősen is elvesztett perről az MTI. A nemzeti hírügynökség által az ügyben gyakorolt cenzúráról külön hírben számoltunk be.

Borító: Varju Lászlót leteperik az MTVA székház biztonsági őrei

NKM Energia, vállalkozása energiája

Az energia a vállalkozások és vállalatok fejlődéséhez és mindennapi működéséhez elengedhetetlen, legyen szó áramról vagy gázról. Az NKM Energia Zrt. Magyarország legnagyobb, végfelhasználókat ellátó energetikai társasága, amely éves szinten mintegy 62 TWh földgázt és villamos energiát értékesít ügyfelei részére. Ezzel a Társaság a teljes hazai energiafelhasználás 45%-át is meghaladó mértékben látja el partnereit mind az üzleti ügyfelek, mind a lakosság körében, Magyarország teljes területén. (x)

Tovább a részletekért »

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

Megint nagyon csúnyán kikapott az RTL Klub a TV2-től

A nézettségi adatok alapján a múlt héten is folytatódott a főműsoridőben az év többi részében amúgy piacvezető RTL Klub több hete tartó gyengélkedése. A múlt héten mindössze 2 műsorral tudott bekerülni a csatorna a hét legnézettebb tíz tévéműsora közé, heti közönségaránya pedig nagyjából fele akkora volt mint a TV2-é.