Jáksó László, a sláger Reggel műsorvezetője

Jáksó László tematikus adásokra építi az új Sláger Reggelt

Jáksó László egy-egy téma köré csoportosítja a Sláger FM átalakított reggeli műsorát, és bár egyedül vezeti a műsort, annyi stúdióvendége volt tegnap, hogy alig fértek be a stúdióba, ráadásul még az RTL Klub Reggelije is élőben kapcsolt a helyszínre.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

Ahogyan arról előzetesen már beszámoltunk, Jáksó László műsorvezetésével újult meg tegnaptól a Sláger Reggel című műsor a Sláger FM-en.

Az idei első adást tegnap a magyar tévés sorozatoknak szánták. A Sláger Reggelben a sorozatok világát járták körül, a Viasatos 200 első randi producerétől, Móré Annamáriától kezdve Závorszky Annán át – ő az HBO, többek között az Aranyélet, gyártási producere  – Kalamár Tamásig, az RTL-es Bátrak földje showrunnerjéig és Kirády Attiláig, a TV2-n tavaly elindult Mintaapák produceréig bezárólag több mint tízen, színészek, filmes- és televíziós szakemberek fordultak meg a stúdióban.

„Mikor felkeltem azon aggódtam, hogy ez borzalmas lesz, ez az érzés 4:40-kor is előjött, hiszen úgy szerveztük az első napot, hogy kapásból legalább tíz vendég megfordult a stúdióban. Nagyon szeretem a sorozatokat, ezért is döntöttem úgy, hogy az első adás erről fog szólni, rengeteg vendéggel. Őrült egy vállalás volt”

– mondta Jáksó László, aki minden adásnapra egy-egy téma körüljárását tervezi, vagyis a Sláger Reggelek tematikus adások lesznek.

„Egyedül vezetem a reggeli műsort, de nem vagyok egyedül. Azt szeretném, ha mindig sok vendég lenne, ennek van egy hangulata. Emellett szeretném, hogy jókedv legyen, legyen nevetés, ezért minden témához kapcsolódóan – a jó zenék mellett – sok riportalanyra számíthatnak a hallgatók. Kedden az állatokkal foglalkozunk, az állatmenhelyektől kezdve az állatorvosokon át sok mindenkit megszólaltatok majd ebben a témában is, és persze várom a hallgatók hívását is” – tette hozzá Jáksó László.

A Sláger Reggel megújításának első reggelén egyébként élőben jelentkezett a stúdióból Peller Marian közreműködésével az RTL Klub Reggeli című műsora.

NKM Energia, vállalkozása energiája

Az energia a vállalkozások és vállalatok fejlődéséhez és mindennapi működéséhez elengedhetetlen, legyen szó áramról vagy gázról. Az NKM Energia Zrt. Magyarország legnagyobb, végfelhasználókat ellátó energetikai társasága, amely éves szinten mintegy 62 TWh földgázt és villamos energiát értékesít ügyfelei részére. Ezzel a Társaság a teljes hazai energiafelhasználás 45%-át is meghaladó mértékben látja el partnereit mind az üzleti ügyfelek, mind a lakosság körében, Magyarország teljes területén. (x)

Tovább a részletekért »

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója

Kijött a toplista a legbefolyásosabb hazai médiavezetőkről

A TOP50-es listán szereplők mintegy harmada lecserélődött egy év alatt. A top10-ben is vannak új szereplők, de az első helyezett ismét Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója lett. Érdekes, hogy az 50 helyezett között egyetlen nyomtatott lap vagy rádió képviselője sincs.