Jonny Round, The Sound Agency ügyvezető előad a Brandfestival konferencián Budapesten

Így segíthet vagy árthat a hang egy márkának

Jonny Round, a The Sound Agency igazgatója is előadást tartott a nemrégiben Budapesten megrendezett Brandfestival konferencián. A Sound Businessről, vagyis arról beszélt, hogyan segítheti az értékesítést, illetve a márkázást a hangok megfelelő használata, illetve hogyan üthet vissza, ha valaki nem körültekintő.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

Jonny Round, a The Sound Agency igazgatója a hang alapú márkázás egyik elismert szakemberének számít. A Brandfestival konferencián „Az audio branding lenyűgöző világáról”, vagyis a hangok kreatív felhasználásáról szólt.

Round előadását azzal kezdte, hogy a legújabb pszichoakusztikus kutatások eredményei szerint a „megfelelő hangzás” több mint 30 százalékkal növelheti a kiskereskedelmi értékesítést, és egyes munkavállalók esetében háromszoros termelékenység-növekedést eredményezhet.

Az emberi szervezet úgy épül fel, hogy fontos, olvassunk, írjunk, beszéljünk, hallgassunk. Az iskolában is ezekre az érzékszervekre hatva tanítanak. De a hallást és azt, miért fontos, általában nem tanítják. Pedig rengeteg hatása van, hiszen képes hatni az érzelmekre, és ez a márkák szempontjából elengedhetetlen.

A hang tudatalatti viszonyt hoz létre, ami az egész testünkre hatással van, mégsem foglalkozunk vele eleget. Pedig a boldogságunkhoz is köze van. Gondoljunk csak a relaxációs hangokra, melyek ellazult tudatállapotot idéznek fel, mint például az óceán hangja vagy a madárcsicsergésé. Teljesen más tudatállapotba kerülünk ilyen hangi környezetben.

Ha túl sok a zaj, nem tudunk koncentrálni. Ezért nem jók a nyitott irodák, mert 66 százalékkal kevésbé tud fókuszálni a munkatárs, mintha csend venné körül. Egy kísérletet is végeztek, ahol a chipsfogyasztás hangját felhangosították 5 kHz-re és azt vizsgálták, hogy mit érez olyankor a fogyasztó. Furcsa, idegesítő érzésekről számoltak be az alanyok.

Egy másik nagyon érdekes kísérlet az volt, amikor az Axe dezodor csomagolásának megváltozott egy időben a hangja, vékonyabb lett. Fogyasztók tömegei panaszkodtak, hogy nem tetszik nekik. Vissza kellett állítani a korábbi szelepet, mert a fogyasztók ragaszkodtak a régi hanghoz, és a hangváltozás miatt 28 százalékkal visszaesett egy ideig a márka a piacon, csupán azért, mert más hangot adott ki a szelep – említett egy érdekes példát az előadó.

Az előadó arról beszélt, hogy vásárlásainkat 70 százalékban az érzelmek vezérlik, vagyis a vásárlásösztönzéshez szükséges hatni az érzelmekre, amit a hanggal könnyen megtehetünk.

Jonny Round szerint épp ezért a Brand Voice, vagyis a márka hangzásának kialakításánál érdemes figyelni arra, hogy mi a neme az adott márkának. Hány éves vajon? Alakítsunk ki egy teljes személyiséget köré.

Vannak már most is jellegzetes hangú márkák. ilyen például a Skype vagy az Apple, amelyeket egyből be tudunk azonosítani. A British Airways a ’80-as évektől használt zenét, de nemrég lecserélték. Az előadó szerint azonban rossz döntés volt, mert sok ijesztő elemet tettek az új zenébe, a korábbi klasszikus zene volt, egy kifinomultságot sugárzott, a mostaniban pedig rengeteg zavaros elem van.

Az előadó szerint, ha a zene asszociál az adott márkára, akkor az jó választás, ezért is választás a Skype választása is. A zenéd legyen konzisztens, egyértelmű, kreatív. Mert „good sound, good business”, vagyis ha jó zene, az üzlet is jobban megy majd.

(A Media1 a Brandfestival médiatámogatójaként volt jelen a konferencián.)

Borító: Jonny Round, The Sound Agency ügyvezető előad Budapesten. Fotó: Kummer János/ Brandfestival

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

Az RTL Klub Való Világ 4. c. reality logója

A Médiatanács negyedszerre próbálja megbüntetni az RTL Klubot a Való Világ 4 miatt

A Médiatanács most épp 12 millió forintra büntetné az RTL Klub médiaszolgáltatóját a VV 2011-ben sugárzott szériája miatt, holott eredetileg még 144 millió forint volt a kiszabott bírság összege. Az ügy már többször megjárta a bíróságokat, mert a grémium mindig jogsértő határozatokat adott ki. A Médiatanács e heti ülésén egyébként újra zöld lámpát kapcsolt a fideszes vezetésű Székesfehérvár helyi rádiójának.

Az ATV Spirit a Sprit FM műsorai számára kialakított új díszlete

Az ATV Spirit tévécsatornán láthatóvá válik a Spirit FM néhány műsora

A Spirit FM érintett műsorai a tévés változatnak köszönhetően az eddiginél nagyobb eléréshez jutnak, hiszen az ATV Spirit minden jelentős műsorterjesztő cégnél elérhető. Az ATV Csoport dedikált tévéstúdiót is épített a Spirit FM műsorainak, melyek már a jövő héttől láthatók lesznek az ATV Spiriten.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!