Bochkor Gábor, #bochkor

Bochkor Gábor visszatér(ései)

A Media1 megtudta, hogy Bochkor Gábor valóban tárgyalt-e a kesmás Retro Rádióval rádiós karrierje folytatásáról, és hogy mikor lesz a #bochkor című tévéműsor új évadának premierje.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

Szeptember 8-án tér vissza a médiába Bochkor Gábor rádiós- és televíziós showman – tudta meg a Media1.

Az információt a Media1 érdeklődésére Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója is megerősítette.

Az ugyan eddig is ismert volt, hogy az ATV új évadot rendelt a #bochkor című talkshow műsorból, de a műsor pontos kezdési időpontját illetően egyelőre csak feltételezések jelentek meg a médiában. Németh S. Szilárd a Media1 kérdésére azonban csütörtökön azt is elmondta, hogy vasárnap esténként 20:30-kor lesz látható az ATV-n a talkshow, melyben ismert emberek beszélnek a saját életükről.

Tudja-e folytatni Bochor a rádiózást is?

Bochkor Gábor egyébként azóta is szünetelteti a rádiós pályafutását, hogy februárban az Önindító című műsorának helyet biztosító Music FM a Médiatanács miatt elnémult.  A műsorvezető kijelentette ugyan a rádió bezárását követően, hogy szándékában áll folytatni a rádiózást, de hivatalos közlés azóta sem jelent meg a visszatérése konkrét idejét és helyszínét illetően. Ezzel kapcsolatban annyi már ismert volt eddig is, hogy Bochkor biztosan nem a Sláger FM-re megy, másrészt egykori állandó műsorvezetőtársa, István Dániel a Manna FM-nél kötött ki.  A Story magazin e heti száma Bochkor rádiós karrierjének folytatásával kapcsolatban most Bockhor fotója mellett tényként kezelve közli: „Hamarosan ismét hallhatjuk őt a Retro Rádióban”.

A cikk alapján azonban az derül ki, hogy ezt csak Bochkor Gábor egyik, meg nem nevezett ismerősére hivatkozva közölte a bulvármagazin.

Az újság a cikkben az írás címéhez képest már visszafogottabban fogalmaz. Azt írják: Bochkor „diszkréten hallgat” arról, hogy melyik rádiócsatornával áll tárgyalásban, de az informátor szerint „a Retro Rádióval kerül egyre közelebb egymáshoz az álláspontjuk.”

A Story az informátorára hivatkozva azt állítja, tulajdonképpen mindenben megegyezett a rádió és Bockhor. Ennek ellenére a cikk alapján az például elég homályos, hogy mikor is kezdődne a műsor.

A lap szerint olyat is hallani, hogy idén már nem nyúlnak bele a Retro műsorstruktúrájába, és csak januártól lenne hallható Bochkor Gábor, de azt is hozzáteszik, hogy „akár még az is előfordulhat, hogy hamarabb adásba kerül.”

Ami egészen biztos

Annyit a Media1 – az ügyben hitelesnek tekinthető és egymástól független – informátorai is megerősítettek, hogy Bochkor valóban tárgyalt a Retro Rádióval, több alkalommal is voltak találkozói a Fidesz-közeli alapítvány, a KESMA országos rádiójának vezetőivel. De hogy lett-e/lesz-e ebből tényleges megegyezés, azt a Story-cikk címbeli állításával ellentétben egyelőre a Media1 forrásai közül senki sem tudta biztosra mondani.

Hogy kiderülhessen, tényleg mindenben megegyezett-e már a rádióval, ahogy az a Story magazin írta, a Media1 kereste telefonon Bochkor Gábort, de ő sem a hívásainkra, sem az sms-ünkre nem reagált egyelőre, de persze próbálkozunk tovább, illetve ha visszahívást kapunk, vagy bármi kiderül az 55 éves showman rádiós karrierjének folytatásáról, arról beszámolunk.

Egyelőre tehát marad a találgatás, és Bochkor Gábort kedvelői számára az ATV, ahol szeptember 8-án indul a tévés műsora. A többi pedig majd kiderül.

További rádiós hírek olvashatók a Media1 rádió rovatában, tévés hírek pedig a tv rovatban

Borító: Bochkor Gábor az ATV #bochkor című műsorában.

NKM Energia, vállalkozása energiája

Az energia a vállalkozások és vállalatok fejlődéséhez és mindennapi működéséhez elengedhetetlen, legyen szó áramról vagy gázról. Az NKM Energia Zrt. Magyarország legnagyobb, végfelhasználókat ellátó energetikai társasága, amely éves szinten mintegy 62 TWh földgázt és villamos energiát értékesít ügyfelei részére. Ezzel a Társaság a teljes hazai energiafelhasználás 45%-át is meghaladó mértékben látja el partnereit mind az üzleti ügyfelek, mind a lakosság körében, Magyarország teljes területén. (x)

Tovább a részletekért »

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

Drága örökösök 2. évad

Az RTL Klub új nagyszabású napi sorozatot indít: az utolsó évadához érő Drága örökösök önállósodó showrunnerének saját gyártócége készíti

Miután a Drága örökösök utolsó évadának forgatásaival végeznek várhatóan a nyáron, Hámori Barbara, a népszerű RTL-es tévészéria, a Drága örökösök showrunnere az eddigi gyártócég helyett saját műsorgyártócégénél folytatja, és egy új, szintén az RTL Magyarország megrendelésére készülő, nagyszabású napi sorozatot gyárt majd, melynek előkészületei már zajlanak is.